Erre a Valentin napra is adnom kéne valamit…
A Valentin nap mindenképp eljön, szóval alapvetően két lehetőséged van: Durcáskodsz (“Nem adok semmit, én nem csak egy napon szeretem a páromat!”), vagy kihasználod az alkalmat és jól érzed magad.
Ha már egyszer van kinek és akarunk is adni, akkor annak kreatívnak, aranyosnak, “szerelmes”-nek illik lennie.
Mint egy ilyen:
Általában az ilyen párkapcsolati napokon nem kifejezetten az ajándék értékén van a hangsúly, hanem a hangulaton. Kihagyni szerintem tilos, viszont ha a megajándékozottnak az az érzése, hogy a párja csak “letudta a kötelezőt”, az még rosszabb.
Az egyik legszórakoztatóbb/figyelmesebb ajándéktípus szerintem a kupon. Az egyik leggazdaságosabb is. Kupon alatt most azt értem, hogy:
Kapsz tőlem valamit, amit majd beválthatsz, akkor amikor TE szeretnéd. Ez többnyire egy személyes gesztus nem pedig valami amit meg lehet venni (pl. hátvakarás, három óra csend és nyugalom, puszi, ilyesmi). Ezt egy szépen elkészített, kiszínezett kártyán kapod, hogy lásd:
“FOGLALKOZTAM VELE, MERT FONTOS VAGY NEKEM!”
Meggyőződésem, hogy jobban megéri mint egy szabvány ajándék. Egy jól megválasztott kuponnal tökre boldoggá lehet tenni valakit. 🙂
Előny:
- emberibb
- aranyosabb/romantikusabb
- benne van a kezed munkája (igen, számít!)
- anyagilag nem megterhelő
Hátrány:
- időigényesebb
- néha a legrosszabbkor váltják be 🙂
- bizonyos kuponoknál célszerű felkészültnek lenni fejben (legyen pontos terved), egész addig, amíg a megajándékozott be nem váltja a kuponját
- némi “érzelmi fegyelmet” igényel, hogy bármikor is akarja felhasználni az illető, te mindenképpen a lehető legjobb formádat add – pont akkor, függetlenül a hangulatodtól. Dehát, néha épp ez a lényeg… 🙂
………………………………………………….
GYAKORLATI TIPPEK
- Ne legyél idióta. Azt add, aminek VALÓBAN örülni fog. Állj meg egy pillanatra (akár most), és idézd fel, mit szeret igazán. Tényleg. Aminek a gondolatára is felvidul az arca. Fel tudsz idézni legalább öt ilyet? Ha kérné, szívesen tennéd meg neki – most kivételesen, anélkül hogy rendszer lenne belőle? Tényleg? Akkor a legfontosabb már megvan. 🙂
- Ne legyél idióta. Ez egy roppant izgalmas, kivételes játék (téged is kivételessé tesz a számára!), HA okosan játszod. Nem tűnik romantikus szónak, de egy jól működő párkapcsolatban néha a legromantikusabb összetevő tud lenni: Önfegyelem. Ne csak ígérd hogy különleges lesz, legyen is az! Amikor a párod kupont vált be, (amit azért kapott hogy megerősítsd a kapcsolatotokat, és élvezhesd az azzal járó mindenféle hosszú távú előnyöket,) akkor TELJESÍTSD TÚL azt a minőséget, amilyen a dolog általában lenni szokott. Ez egy gazdasági blog. Egyszerűen csak azért javaslom az extra ráfordítást, mert MEGÉRI. 🙂
- Ha kupont ajándékozol, akkor öt darab a minimum. Lehetnek nagyon egyszerű, apró dolgok is, de érezze hogy van választása.
- A legfontosabb gyakorlati lépés, az “összefűzés”, vagy csomagolás. Semmiképp se egy marék papírfecnit adj, hanem egyetlen, fizikailag is összetartozó “Dolgot”. Dobozka a legjobb, de lehet kis zsákocska, vagy csak összekapcsolni a lapokat szalaggal, kulcskarikával és borítót csinálni neki. Boríték (pláne színes) amire írtál é/v rajzoltál é/v ragasztottál valami szépet: tökéletes. Akármi is a “csomagolás”, AZT tedd személyessé, mégiscsak azt fogja legtöbbször látni. Egy színes filc és egy kis kreativitás csodákat tud művelni…
- Romantikus és praktikus dolgok / erotika – arány. Talán legszerencsésebb a fele-fele megoldás.
- Ne hazardírozz, és nehogy “csak egy gesztus” legyen, de tulajdonképp “számítasz a józan belátására”… CSAK olyat adj, amit betű szerint be tudsz – és akarsz tartani, bármikor – ha egy kuponnak pont az a lényege. “Most azonnal abbahagyok mindent és veled foglalkozom”, vagy “24” kupont (lásd később) kizárólag akkor adj, ha rendben vagy a gondolattal, hogy megszakítsd a szokásos munkádat a kupon beváltásakor. Bármikor. Nagyon komoly gesztus, de az abszolút hardcore kategória, hezitálóknak nem javasolt… 😀
- Speckó kuponokhoz legyen terved. A “Titok kupon” igazán különleges, telitalálat tud lenni, de legyen IGAZÁN különleges akkor is, amikor beváltják. Pontosan tudd, mit fogsz tenni, és hogy mire van szükséged hozzá. Ha beváltáskor – bármikor – elviszed egy kivételes helyre, tudd hogyan juttok oda, mikor van nyitva, és a szükséges összeget úgy hordd magadnál, mint az asztmás az asztmapipát – NÓ kivétel, MINDIG legyen nálad. Izgalmas dolog. 🙂 Ha kényeztető fürdőről és testápolásról volt szó, tudd előre, mivel fogod emlékezetesen kellemessé tenni az alkalmat (stb, stb…)
- Adj a látszatra. Férfi
sorstársak, ez első sorban nektek szól! Egy kis odafigyelés és előkészület extrém mértékben megemeli az árucsereértékét. SOSE csak a kinyomtatott papírkát használd, ragaszd valami szilárdabbra. Megteszi akármilyen karton a lakásból, aminek az egyik oldala egyszínű. A nap mint nap útba eső papír-írószer boltban szinte biztosan kapsz pár színes a4-es keménypapírt. Egy-két lapnyi matricával pedig bájosan felturbózható az egész csomag kupon: sünik, szívek, ami eszedbe jut és illik az alkalomhoz; lényeg a gesztus.
Itt van néhány díszítési ötlet, netről ollózva:
És hogy milyen ötletből lehet kupon? A lehetőségek száma szó szerint végtelen. Könnyítse meg / tegye örömtelibbé / izgalmasabbá az életét. 🙂 Ez itt csak egy apró minta az egyébként igen színes felhozatalból:
- Egy este, amin királyként / királynőként bánok Veled
- 24 óra vita nélkül – bármi történik
- Egy “te választod” házi-teendő átvállalása
- Közös szállodai éjszaka
- Kézzel írt lista a legjobb tulajdonságaidról
- Távirányító birtoklás / filmválasztás egy napra
- Egy általad választott bármilyen közös tevékenység
- Hátmasszázs
- Talpmasszázs
- Főzök neked
- “Always yes” – 6 órán át
- Ma egész nap én mosogatok
- Csók és ölelés
- Ezt most abbahagyom – kupon
- Ágyba reggeli
- Te választasz (szex)játékot
- Egy kézzel írt szerelmes levél
- Közös hétvége valahol “távol”
Még pár kész kupon, házi készítésű, használjátok egészs… Élvezettel!!
“Üres” kész kuponok, kitölthető saját kreativitás szerint: